Tanít-e valamit a járvány, vagy ott folytatjuk majd, ahol abbahagytuk?

Európában még javában befelé megyünk a járványba (ami ezúttal olyan feladat, amire senki sem tudja a tuti a tökéletes megoldást), de a politikai és vállalati vezetők egy jó része már azon (is) töri a fejét, hogy mi lesz utána. Hogyan fogjuk újra elkezdeni, beindítani vagy folytatni a mindennapi életünket? Lesz egyáltalán újra normális kerékvágás? Normális élet volt-e egyáltalán az, amit eddig normálisnak gondoltunk?

Talán pesszimistának tűnhetünk, de a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy minimális változtatásokkal, de ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Az egészségügyi és környezetvédelmi tényezők figyelmen kívül hagyása mellett továbbra is azon gondolkodunk majd, hogy hogyan nyomjuk le versenytársunkat, hogyan tudunk az új helyzetből több, vagy legalábbis a többiekhez képest több profitot (a politikában szavazatot) kihozni. Ha viszont nem változunk és változtatunk, akkor a következő válság ugyanúgy berottyant minket, mint a mostani, hiszen továbbra is a gazdasági növekedés határoz majd meg minket. Hát, azt nem szeretnénk. Akkor merre induljunk el?

A fő kérdés inkább az, hogy ami krízishelyzetben megéri, az miért nem mindig éri meg békeidőben?

Miért nem éri meg sokkal jobban elmenni egészségügyi dolgozónak? Hogyan érheti meg jobban porszívót gyártani, mint lélegeztető gépet? Egy akármilyen vállalat esetében miért nem éri meg egy kicsivel nagyobb készletet tartani? Miért nem fizetünk egy kicsivel több adót vagy mondunk le valamilyen juttatásunkról azért, hogy legyen egy valószínűtlenül nagy raktár valahol tele védőfelszereléssel? De tovább megyek: ha ragtapaszt, hashajtót és körömgomba elleni kenőcsöt tudunk otthon tartani, akkor miért nem tartunk egy doboz maszkot és néhány gumikesztyűt is?

Azért, mert nem így hozzuk meg döntéseinket. Nem fizetjük meg a biztonságunkat, nem mondunk le a rövid távú kényelmünkről a hosszú távú kedvező hatások érdekében. A verseny gyomlálja ki azokat, akik magas készletszinttel dolgoznak és ezért drágábban kell adniuk a terméket. Egy fillérrel sem fizetünk többet csak azért, hogy megéljen, és ezzel megmaradjon a hazai.

***

Ahogy korábban is megírtuk, Magyarországon évről-évre rekordot dönt az autóhasználat, most az otthonmaradás miatt mégis jelentősen csökkent a forgalom az utakon, a parkolóházak üresen konganak. Az a paradox helyzet állt elő, hogy a járvány elleni védekezés elsöpörte a nagy bringás eseményeket, így az I Bike Budapestet is, de az alacsonyabb forgalom miatt most kis túlzással az egész időszak egy nagy bringás rendezvénnyé vált. Eleged van a home office miatti mozgáshiányból? Nem akarsz megfertőződni a tömegközlekedésen? Nem kérdés, hogy erre a bringa a válasz.

Számos nagyvárosban már konkrét intézkedésekkel segítik elő a mostanában fontos távolságtartást. New Yorkban és Berlinben is külön a rendkívüli helyzetre való tekintettel alakítanak ki, illetve szélesítenek kerékpársávokat, akár a normál közúti forgalmi sávok kárára.

***

Nem is tudjuk elképzelni, hogy a világgazdaságnak mekkora bukta lesz a koronavírus. Becslések azért már vannak. A tokiói olimpia elhalasztása 11 milliárd forintnak megfelelő jenbe kerül majd a japán kormánynak. Szinén mostani hír, hogy csak a magyar hiteltörlesztések átütemezése 50 milliárd forintba fog fájni a bankoknak. Akkor az összes kár simán lehet 50 milliárd is, csak euróban.

Ez azt jeleni, hogyha eddig 49 milliárd eurót tapsoltunk volna el felkészülésre, védekezésre, olyan dolgokra, amik látszólag nem érik meg, akkor most pluszban lennénk.

Az eleve történelmietlen és bőven elnagyoltan teoretikus kijelentés nem annak szól, hogy bárki is kitalálhatta volna, hogy a mostani válsághoz éppen lélegeztető gépeket, maszkokat és alkoholos fertőtlenítőt kellett volna felhalmozni. Ahogy a következőnél sem fogjuk tudni előre megmondani a specifikus igényeket. Ugyanakkor van néhány általánosabb igazság, amit józan ésszel beláthatunk.

A tiszta levegő jobb, mit a szennyezett; önállónak lenni jobb, mint függeni valamitől; a kisebb forgalom élhetőbbé teszi a nagyvárosokat; és be kell gyakorolnunk azt is, hogy hogyan ne fertőzzük meg egymást olyan könnyen. Az alapvető óvintézkedéseket (alapos kézmosás, kézfertőtlenítés, könyékhajlatba köhögés/tüsszentés) sokan ma is csak megmosolyogják, ami elég jellemző látlelete annak, hogy hogyan vélekedünk az általános higiéniáról manapság.

A korona-kommunikáció farvizén elevickél a gondolat, hogy most a városi közlekedés legjobb módja a kerékpár. Ha nem szeretnénk, hogy az inga visszalendüljön, át kell gondolnunk, hogy a rendkívüli helyzetben hozott intézkedések közül sokat átemeljünk a normalitásba is. Az új, koronavírus utáni normalitásunkba.