Csengetési etikett bringásoknak

A kerékpáros csengő mint kötelező tartozéka minden kerékpárnak alighanem a rendeletalkotó kedves gyermekkori emlékeinek maradványa, amikor egy extra dobásért fel kellett sorolni a bringa tartozékait a Gazdálkodj okosan! társasjátékban. De mégis miért van rá szükség még mindig? Lehet egyáltalán udvariasan csengetni?

Más magyarázatot nehéz találni arra, hogy miért kötelező része egy bringának napjainkban is. Na jó, azért akad: a Bécsi Egyezmény 44. cikkelye írja elő a legtöbb európai ország számára csakis a csengő kötelező meglétét. A kötelező tartozékok ugyanis a közlekedésbiztonság eszközei: aktív vagy passzív módon csökkentik a balesetek előfordulásának esélyeit vagy javítanak azok kimenetelén. És a csengő vajon milyen szuperképességgel rendelkezik, hogy bekerült ebbe a szűk körű társaságba? Vegyük végig gyorsan, hogy kiket és hogyan védhet egy csengő megléte.Ha az úttesten tekerünk, akkor a legtöbb interakciónk más járművekkel, leginkább gépjárművekkel van, ezek vezetői pedig aligha hallják a csengetést (persze, nyáron, letekert ablakkal, kis forgalmú úton – tudom). Velük szemben maradnak tehát a különböző verbális és non-verbális üzenetek és egyezményes jelek.

Aki sportolási célból bringázik, pl. országútizik vagy triatlonozik, azoknak felesleges teher egy csengő megléte, a hegyikerékpárosoknak meg feltalálták már a hasznosabb hangjelző berendezést, a bringakolompot.

Ha kerékpárforgalmi létesítményeken haladunk, akkor értelemszerűen bringák vezetőivel akad dolgunk, akiknek jelezhetünk is és talán baleseteket is megelőzhetünk vele. És persze ott vannak a gyalogosok, akikkel viszont optimális esetben kevés interakciója kellene, hogy legyen egy bringásnak: ha nincsenek közös útfelületeik és mindkét fél szabálykövető. Hiszen alapesetben bringaúton vagy osztott gyalog- és kerékpárút bringásoknak fenntartott részein nem kóricál gyalogos, nem megy át az úttesten, amikor nem kéne neki; a bringás pedig nem járdázik és nem megy át piroson vagy hajt bele a zebrán átkelő gyalogosok tömegébe.

Vagyis a bringás–bringás interakciót leszámítva a csengőhasználat olyan helyzetekre van kitalálva, amiknek nem kellene előfordulniuk. A rosszul vagy semennyire elkülönített infrastruktúrákon jól jöhet a gyalogosok figyelmeztetésére, azaz a gyengébb közlekedő figyelmeztetésére. Hasonlóképpen a szűk bringasávokon és bringautakon jó szolgálatot tehet egy figyelmetlen vagy lassabb kerékpáros esetében.

De azért tegyük szívünkre a kezünket: százból talán egy kézen megszámlálható, hogy hány ilyen helyzet van, miközben az igazán balesetveszélyes helyzetek nagy többségében lepkefing a csengő megléte.

Csing, csing-csing-csing-csing vagy hopp-hopp-hopp?

A csengő azért nem káros az egészségre (ha nem nyeljük le), sőt, a városi bringázás során hasznos kiegészítő. Inkább az a baj, hogy nem alakult ki egységes csengő-etikett azokra a helyzetekre, amikor használatának létjogosultsága lenne. Pedig a kerékpáros csengő hangja univerzális: a kisgyermekektől az idősekig bárki azonnal a kerékpárra asszociál a hangja hallatán, nyelvi akadályok sincsenek, sőt, ha szimfóniákat nem is tudunk vele játszani, de eltérő jelentése is lehet a csengetésnek. Rögtönzött közvélemény-kutatásunk alapján a következő megállapításokat tehetjük:

1. Ha túl messziről kezdünk csengetni, előfordulhat,hogy vagy nem hallják vagy nem esik le, hogy nekik szól a csengőszó.
2. Ha túl közelről csengetünk, az nem csak barátságtalan, de ijesztő is lehet, ezért nagyobb veszélybe sodorhatjuk a másikat és magunkat is.
3. Minél kevesebbszer csengetünk, annál „kedvesebb” a jelentése. Az egyszer csengetésnek ugyanakkor a fentiekhez hasonlóan megvan az a hátulütője, hogy nem hallják meg. Egyszer csengetni kb. annyit tesz, „figyelem, jövök!”
4. A csengetés figyelmeztetés, szándék vagy kérés. Ha csengettél, az nem jelenti azt, hogy szabad az út és/vagy száguldozhatsz tovább: várd meg, míg reagál a másik közlekedő. Ha valaki lehúzódik, meg lehet köszönni.
5. Járdán ne csengess: sem te, sem a csengő nem oda való!
6. Beláthatatlan helyeken (pl. Budapesten a Lánchíd budai hídfője alatt haladó aluljáróban) a folyamatos csengetéssel hívhatjuk fel érkezésünkre a figyelmet.
7. A törött vagy kilazult csengőt minél előbb szereljük meg: nincs annál idegesítőbb, amikor a csengő a legkisebb egyenetlenségeken is önálló életre kel és csilingelni kezd.

A csengő helyett sokan a verbális kommunikációt választják. A „hopp-hopp-hopp”-féle kiáltásokkal csak az a baj, hogy nem egyértelműek – sem egyértelmű, hogy egy bringástól származik a kiáltás, sem nem jelentik szükségszerűen azt, hogy „vigyázz, gyorsan jövök és előznélek balról”. Mire a célzott fél értelmezi a hallottakat, már általában késő. Ugyanez a helyzet a fütyüléssel, tapsolással vagy más hangadással: borítékolható, hogy fáziskéséssel kapcsol a másik közlekedő, s akkor is előbb meggyőződik arról, hogy mit is hallott – ezek felesleges körök mindenki számára.És ami nagyon hiányzik a fenti felsorolásból: előzéskor egyáltalán nem divat figyelmeztetni az előzendő bringást vagy gyalogost. Pedig egy „balról jövök!” vagy egy egyértelmű csengetés win-win helyzeteket teremtene az itthon olyan szűk bringás infrákon.

Szétmálló hangerdő?

Bár a Magyar Kerékpárosklub javaslatai között is megtalálhatjuk a csengő mint kötelező tartozék eltörlését vagy a jogszabály modernizálását, a Bécsi Egyezmény okán nem valószínű, hogy egyhamar érdemben változna a vonatkozó KÖHÉM-rendelet. Hiába lennének elérhetőek például hangosabb, dudaszóval vagy más, a csengőtől eltérő frekvencián hangot adó kiegészítők, itthon ezek legfeljebb extraként használhatók. Azt viszont a magyar rendelet nem írja körül, hogy pontosan milyennek kell lennie ennek a csengőhangnak, pl. a francia szabályozással ellentétben, ahol „legalább 50 méterről hallható” csengőt írnak elő.

Pedig egyre több államban szedik le a kötelező tartozékok listájáról a csengőt: pl. Nagy-Britanniában 1999 óta, Washington DC-ben 2013 óta nem kötelező csengővel felszerelni egy bringát a közutakon. Az angolszász országokban ugyanis elterjedtebb a verbális kommunikáció, miközben az is megszokottabb, hogy a puszta előzési szándékot is gyakran csengetéssel jelzik. És leginkább azért is tehetik meg, mert a bringautak egyre szélesebbek, miközben egyre kevesebb a gyalogos-kerékpáros közös útfelület: minthogy a csengő kizárólag a nem motorizált közlekedők védelmében (ne feledjük, több tízezer hallás- és látáskárosult közlekedik az utakon) használatos, minél kevesebb az esély ilyen konfliktusokra, annál kevésbé fontos a „hangjelző berendezés” megléte.

Te visszaintesz a bringásoknak?