A BKK bejelentette, hogy téli álomra küldi a Mol Bubit, november 29-én éjfélig lehet az almazöld kerékpárokat kikölcsönözni. A szűkszavú, vicceskedő hangnemű közlemény talán még rendben is volna, ha a valóságban nem egy közszolgáltatás bizonytalan ideig tartó bezárásáról lenne szó, amely jobb időszakaiban évi 264 millió forintnyi társadalmi hasznot termelt.

A bejelentés kettős érzéseket váltott ki bennünk. Egyrészt nagyon időszerű, hogy végre jön a megújulás, a kölcsönzési rendszer elavult, a bringák pedig nehezek és nem elég vonzók a közlekedők számára. Rossz hír viszont, hogy jelenleg nincs bejelentett határidő az újraindulásra, tehát több mint valószínű, hogy a szolgáltatás hónapokig állni fog. Ez különösen annak fényében kellemetlen, hogy a kormány a napokban ismét ingyenessé tette a parkolást – dacolva azzal, hogy télen egyébként is várható a levegőminőség romlása, ami pont hogy elősegíti a koronavírus-járvány terjedését.

Lehet azzal dobálózni, hogy a Bubit amúgy sem használták sokan, de pont ez a lényege a budapesti közbringarendszer váratlan és kényszerű téli álmának. Hiába tudta a BKK, hogy a jelenlegi üzemeltető szerződése november végével lejár, ezzel a lépéssel a közlekedésszervező beárazta, mennyire gondolja fontosnak ezt az üzletágát.

Százmilliós hasznok a Bubin? Az hogy lehet?

 

Utóbbi mondat meglepően hathat azok számára, akik olvasták a G7 ominózus cikkét, mely arról számolt be, hogy a Bubi százmilliós nagyságrendű veszteséget termel éves szinten, de ott csak a nyers adatok alapján számoltak. Ez alapján a Bubi valóban vesztéseget termel, de egyrészt közszolgáltatásról van szó, amelynél nem feltétlenül a profitábilis működés az elsődleges szempont – ezt interjúnkban Karácsony Gergely főpolgármester is megerősítette. Másrészt a Bubi egy sor olyan közvetett hatással bírhat, amelyet nehéz mérni: javulhat a lakosság egészségügyi állapota az aktívabb életmód és a kevesebb környezetszennyező jármű miatt. Ezekről a hatásokról bővebben itt és itt olvashatsz.

A Mol Bubi a nehézkes start után egészen jól indult, majd évekig vergődött, végül a koronavírus-járvány nyomán a BKK 100 forintos bérletetével valamelyest új lendületett vett, elérték a százezres regisztrált felhasználószámot is. A határidő azonban közelgett, novemberig szólt a jelenlegi üzemeltető megbízatása, így a BKK már tavasszal bejelentette, hogy felújítják a rendszert. A közbeszerzési eljárást azonban csak szeptemberben írták ki, ráadásul a tender egy sor olyan kitételt tartalmaz, amelyek alapján bizonyos szempontból visszafejlesztés várható.

BKK: 2021-ben teljesen megújul a Mol Bubi közbringarendszer

Jelenleg közel 2100 Mol Bubi bringa közül lehet kölcsönözni, a tender azonban csak 1200+360 opció kerékpárról szól és az állomások számának növelését sem kérik az új szolgáltatótól, vagyis a korábban rebesgetett külvárosi, vagy akár agglomerációs fejlesztés nem várható a következő öt évben. Szomorú azt is látni a kiírásban, hogy a kerékpárokkal kapcsolatos követelmények között 19-23 kilós súlyt emlegetnek, vagyis ebben a tekintetben sem valószínű az érdemi változás, ugyanis a mostani bringák 24 kilósak.

A tender kiírása egyetlen egy szóval sem támogatja vagy említi az elektromos rásegítésű kerékpárokat, így 100%, hogy továbbra is csak hagyományos kerékpárok lesznek – majd valamikor. A tender meghosszabbított határideje is lejárt november másodikán, ám a BKK egyelőre nem jelentette be, ki nyert. Közleményükben később ígérnek tájékoztatást.

Mi lesz a már megvásárolt Mol Bubi bérletekkel?

A BKK az október 28-a után vásárolt 100 forintos bérleteket visszafizeti, és megfogalmazásuk szerint “gyors és ügyfélbarát kompenzációt biztosít azon negyedéves, féléves, illetve éves bérlettel rendelkezők számára is, akik bérletének érvényessége a november 29-i leállás után járna le”. Szerintünk az ügyfélbarátsággal már elkéstek, ha a közleményben ennek mikéntjével kapcsolatban úgy fogalmaznak, hogy csak később árulnak el részleteket…

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet