300 kilométernyi új szakasszal bővült az Európai Kerékpárút-hálózat, így már Magyarországon is tekerhetünk a Közép-Európa vizei bringás útvonalon. Mitől olyan különleges az EuroVelo kerékpárutak legújabb tagja, és milyen fejlesztéseket hozott magával az új útvonal?

Hirdetés

Magyarországot már eddig is érintette három EuroVelo útvonal, de ezek mind észak-déli irányban szelik át hazánkat, így nagy szükség volt egy olyan bringaútra, amely kelet-nyugat irányban, hosszában halad át az országon. Az osztrák kerékpáros szervezetekkel együttműködve hamar ki is alakult a tematika, az EuroVelo 14 a Közép-Európa vizei nevet kapta, kiindulópontja pedig a Salzburg tartománybeli Zell am See lett, míg tervezett végpontja a romániai Iași (Jászvásár) lesz.

Az EuroVelo 14 készen kitáblázott (sárga) és tervezett (szaggatott piros) nyomvonala

A végleges állapotában több, mint 1000 kilométeresre tervezett útvonal júliusban körülbelül 800 kilométernyi szakasszal startolt. Zell am See-ből végig folyók mentén (Salzach, Wagrain, Enns, Mura, Feistritz) többek között nagyobb városokat, így Leobent és Grazt is érintve jut el az útvonal Magyarországig. Ez a körülbelül 434 kilométeres kitáblázott szakasz zömében alacsony forgalmú utakból áll, körülbelül a negyede valóban kiépített kerékpárút.

Magyarországon Szentgotthárdon kezdődik a kaland, az országban szinte egyedülálló szórványtelepüléseken, minimális forgalmú utakon tekerhetünk keresztül. Hamar az Őrségi Nemzeti Parkban találja magát a bringás, ahol a gyönyörű, fürdésre is alkalmas Hársas tó (Szentgotthárd után), a szőcei tőzegmohás láprét, amely leglátványosabb része pallóutakon járható keresztül. Őrimagyarósdon a Vadása-tó kedvelt horgászhely, a gersekaráti Sárvíz-tóban viszont akár jetskizhetünk is.

Aktívan az Őrségben

Az EuroVelo 14 első szakaszainak bemutatása rögtön felrakott egy eddig kevésbé ismert gyöngyszemet is Magyarország kerékpáros térképére. Az Aktívan az Őrségben kampány keretein belül hat kerékpáros körtúrát (28-tól 52 kilométerig) tábláztak ki az Őrségi Nemzeti Parkban, így aki a nemzetközi kerékpáros útvonalon teker, rögtön egy regionális bringás paradicsomban találhatja magát.

 

 

A kitáblázással együtt elkészült egy kétnyelvű helyi turisztikai füzet is, ami a bringatúrák mellett gyalogos és vízitúrákat is ajánl a környékre látogatóknak. A kiadványt ide kattintva töltheted le.

Zalaszentgróton és Hévízen, a gyógyfürdők ölelésében egészen Keszthelyig vezet az út. Ezt a nagyon jó minőségben kitáblázott 145 kilométeres szakaszt 2019-ben már bejártuk, részletesebben ide kattintva ismerkedhetsz meg a látnivalókkal.

Keszthely

Az útvonal természetesen Keszthelyen tovább folytatódik kiépített kerékpárúttal a Balaton északi részén. Keszthelyen a Festetics-kastély a legfontosabb látnivaló, ami számos történelmi tárlat helyszíne és borospincék is vannak a település egyik legfontosabb műemléke alatt. A balatoni kerékpárút felújítása egyébként folyamatosan zajlik, több helyen már most is igazán jó minőségű szakasszal találkozhatnak a bringások.

A Balaton mentén a fürdés nyilván adott, sok-sok strand várja a hűsölni vágyókat. Ha inkább a kulturális látnivalók érdekelnének, (vagy madártávlatból szemlélnéd a Balatont), akkor a Szigligeti vár és a Tihanyi Apátság lesz a te programod. További balatonos bringás útvonalakért, programokért ide kattints.

Egy csipet bringás Toszkána a Balaton fölött

Balatonfűzfőtől Berhidát, Nádasdladányt és az egykori koronázóvárost, Székesfehérvárt érintve egészen a Velencei tó keleti részéig készült el az EuroVelo 14 kitáblázása. Innen a Budapest-Velence(-Balaton) kerékpárúton fog továbbhaladni az útvonal, melynek kivitelezése várhatóan 2021-ben fejeződhet be. A fővárosból Gödöllőn át Egerig fog vezetni az EuroVelo 14, amelynek kitáblázása már 2020-ban befejeződhet.

Eger

Egertől a Tisza-tóig ismét egy már korábban kitáblázott szakasz következik. A Bükk-vidék hegyesebb részeiből az Alföld északi tartományába kalauzol ez a szakasz, így testközelből élhetjük át a két tájegység közötti markáns különbséget. Poroszlón Európa legnagyobb édesvízi akváriumát magába foglaló Tisza-tavi Ökocentrum a bringás vándor jutalma, és az új kerékpáros hidak. Ezt a 47 kilométeres szakaszt már mi is bejártuk ide kattintva olvashatsz róla bővebben.

Tiszafüredtől Debrecenig kerékpárút lesz, várhatóan 2022-es átadással, Debrecenből pedig már 2021-től vezet majd a nyírábrányi határig, ahol az EuroVelo 14 elhagyja Magyarországot. Ezzel Magyarország leghosszabb kerékpáros folyosója lesz az EuroVelo 14, ami a környező országok kerékpáros turistáinak százait csábíthatja majd a térségbe.

Tématámogatás: Készült az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az aktivmagyarorszag.hu ajánlásával.

Hirdetés
Itt olyan írásokat olvashatsz, amelyek a Flowcycle többi cikkeihez hasonlóan érdekesek és hasznosak, de elkészítésüket egy külső cég támogatta.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet