Van egy olyan érzésed, hogy „Budapest végre az enyém”

Downhillesként kezdte, most az I Bike Budapest főszervezőjeként egy kosaras városi biciklivel jár. Halász Áronnal, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettesével beszélgettünk a legnagyobb hazai kerékpáros felvonulás létrejöttéről, szervezési kulisszatitkairól és arról is, hogyan lehet elérni, hogy 2030-ra minden tizedik városi közlekedő kerékpárra üljön.

Flowcycle: Hogy kerültél be ebbe az egészbe?

Halász Áron: A 2004-es első Critical Mass volt a fordulópont, és leginkább az, hogy nem voltam ott. Budára jártam iskolába, úgyhogy hiába vágytam a bringázásra, főleg BKV-val közlekedtem. Azért sulin kívül több helyre is biciklivel mentem, a barátaimmal pedig a Normafára jártunk a fogassal. Egyáltalán nem downhillhez való bringákkal verettük az erdőben, száguldoztunk, lépcsőztünk, ugráltunk az utcákon. Közben a környezetvédelem és a várospolitika is érdekelt, ahol tudtam, figyeltem az ilyen témákat. Volt pár kisebb bringás felvonulás is 2004 előtt, amikre elmentünk a barátaimmal – ilyen volt például a balesetben meghalt kerékpárosokra emlékező Fekete Tekerés a Városi Biciklizés Barátai szervezésében –, de a Critical Mass egy teljesen új, forradalmi hangulattal robbant be Budapesten.

Még nem volt Facebook. A város fontos és érdekes eseményeiről a Pesti Estben, szórólapokon, plakátokon, matricákon és főleg szóbeszédből lehetett értesülni. Láttam az első autómentes napi Critical Mass reklámját a Pesti Estben, de épp szerelmi bánatban szomorkodtam, úgyhogy meggyőztem magam, hogy olyan lesz, mint az eddigi felvonulások, és otthon maradtam. Másnap láttam a Népszabadságban, hogy 4000-en vonultak fel.

Teljesen kikészültem, hogy ebből kimaradtam.

A Critical Mass tudomásom szerint úgy jött létre, hogy az akkori főpolgármester, Demszky Gábor kijelentette, hogy a szeptemberi autómentes napot sok más európai nagyvárossal ellentétben Budapesten nem lehet hétköznap megtartani, mert az zavarná az autós közlekedést. Az egész világon szeptember 22-én tartott autómentes napot ezért ők áttolták szerdáról vasárnapra és csak az Andrássy utat adták át a városlakóknak. Mondjuk ez sok európai várossal, vagy akár Bogotával szemben még ma is így van.

Budapesten ekkor már volt egy erős futár közösség, aminek pár főszereplője – például Kükü, Sinya, Buppa – és a városi bringázással meg környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek összeálltak, és tiltakozásból szeptember 22-én, hétköznap megtartották a „valódi Autómentes Napot”.

Na ezt láttam meg a másnapi újságban, és ekkor lettem aktivista.

Szerintem az akkori webes újdonságok nélkül nem lett volna mozgalom se.Akkoriban indultak el a blogok és a fórumok itthon. Akkoriban indultak el a web 2-es blogok és a fórumok, a futár közösségben ismert Ninja pedig megcsinálta az Alleycat.hu-t a futároknak és felépítette a Critical Mass.hu oldalt is. Bárki indíthatott blogokat és fórumokat, megírhatta, mit látott, mi jutott eszébe. Minden olyan arc, aki menő váosi bringás akart lenni, az az Alleycaten nézte, mit csinálnak a futárok, a Critical Mass.hu-n meg a mozgalmi szervezkedés ment. Iszonyat durva tudás- élmény- és ötletmegosztásra induló alulról jövő szervezkedés indult be. Erre szerintem a mai közösségi oldalak már nem is alkalmasak.

Egyre jobban belefolytam az aktivizmusba. Amikor nem valami program volt, a fórumokon lógtam. Mindenféle kisebb bringás akciók szervezésében, megmozdulásokban is részt vettem. Volt ez a népnevelő vonal, aminek keretében „Vegyél lámpát, világos?” matricákat terjesztettünk a bringautakon, majd pár évvel később a helyes lakatolásra tanító szórólapokat és videókat gyártottunk a neten megismert fiúkkal és lányokkal. Figyelmeztető szórólapokat akasztottunk gyenge lakattal kikötött bicajokra. Kis digitális fényképezővel felvett amatőr videókat vágtunk össze, ahogy például a Moszkva téren, a belvárosi rendőrőrs vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal előtt fényes nappal, erővágóval lopok el sodronnyal kikötött bringákat. Nyugi, saját bringák voltak, azt akartuk megmutatni, hogy ha te nem vigyázol a biciklidre, más nem fog szólni, ha elviszik. A csoportunk neve egyébként „tolvajfogás” volt, először csalibringákkal és a rendőrséggel közösen akartuk kb. azt csinálni, amire pár évvel később a Tolvajkergetők alakult, de inkább átálltunk a tájékoztatásra.

2008 körül már a Critical Mass szervezésében is elmélyedtem. Valaki mesélte a fórumon, hogy Berlinben csillagtúrákat szerveznek, amiken a felvonulás résztvevői a város különböző pontjairól tekernek el a közös starthelyre. Nagyon megtetszett az ötlet, és elkezdtem ilyeneket szervezni a CM startjához. Semmi másból nem áll, mint hogy van egy gyülekező a város külsőbb pontjain és együtt tekernek el a helyi emberek a felvonulás kezdőpontjához, ezeket meg egy listán és helyi plakátokon hirdettük meg. A csúcspont idején Újpestről, Angyalföldről és Rákospalotáról több százan gurultunk együtt a Váci úton. Ezt most fel szeretnénk eleveníteni az I Bike Budapesten is.

És nyilván a netes szervezkedés mellett nagyon sokat számítottak a bringás/futár bulik, események, versenyek, kisebb demonstrációk, a 10-12 éve nyíló romkocsmák és kerthelyiségek, az Erzsébet téri Gödör, a városi élet felfutása. És hogy az új fapadosokkal sokkal könnyebben meg lehetett nézni a példakép városokat, majd a neten megmutatni egymásnak az ott látottakat. Ez ma már triviálisan hangzik. Nagy közösségi fellendülés, óriási kreatív pezsgés volt a 2000-es években. Aztán egy csomó embernek családja lett, külföldre költöztek. Most egy csomó kihívásunk abból származik, hiába mozgatható be ma is rengeteg aktivista, a mozgalom nem fordított elég energiát az utánpótlás-nevelésre.

Basszus te DH-s voltál, mikor lett neked kosaras biciklid?

Az érettségi után kezdtem el egyre több helyre biciklivel járni. 2006 decemberben vettem utoljára havi bérletet, mert hogy azért télen nem lehet bringázni, de rájöttem, hogy lehet, és nem használtam ki. Szerintem az aktivista bázis tagjai egymást és az első nagyobb hullámot alulról szerveződve megtanította a városban bringázni, engem legalábbis biztos. Magamtól sima városi ruhában, sisak nélkül kezdtem a városban biciklizni, hiszen minek öltözzek be, ez nem a János-hegy. Aztán a fórumokon azt tanultam, hogy sisak kell, meg futárzsák. Kellett utána pár év, hogy rájöjjek, a városi bringázás nem a csapatásról és a feszülésről, hanem az élvezetről szól.

Az elég hamar leesett, hogy az évek alatt spórolt pénzemből építgetett első telós, széles gumis biciklim nem a legjobb városi közlekedési eszköz. 2006 nyarán vettem a Bikemag aprón egy 35000 forintos KTM trekkinget, amit lealkudtam 30000-re. Egy ’80-as évekbeli biopace hajtóműves, csomagtartós bringa volt, de inkább hasonlított a mai fitnesz bringákra, mint a mindenhol rugózós modern trekkingekre. Levágattam a kormányból, stucnit cseréltettem, és évekig azt nyúztam.

Valahogy úgy alakult, hogy a barátaimmal egyre kevesebbet jártam a hegyre, és már nem nagyon használtam a DH bringát. El is adtam, a pénzt meg kb. elbuliztam. Ezt azóta már bánom. 🙁

Városi bringás lettem, mert azzal jártam egyetemre, rokonokhoz, dolgozni, találkozókra, eseményekre, egyszóval mindenhova. Ma már nem tartom magam annak. Egy olyan közlekedő vagyok, akinek a bringa csak eszköz – az első számú, és a kedvenc -, de nem változok át más emberré, ha tömegközlekedésre ülök, vagy autót vezetek.

2009-ben vettem egy Gödörhöz, kocsmázni járós régi Csepel kempinget, ami megmutatta, hogy felesleges sietni. Szerintem a mindennapokban megtett átlagos városi utakhoz olyan bicikli praktikus, amin nem kell előrehajolni, bármilyen ruhában fel tudsz ülni akár télen is, fel tudod rá pakolni a táskád vagy a bevásárlást, és kint tudod hagyni az utcán éjszakára. Nekem ez a ma kosaras holland bringa, magyarul libakergető. Nyilván túrázni már nem ezzel mennék.

Mi volt a bringára váltás legnagyobb előnye?

Vannak a szokásos közhelyek, hogy gyors, olcsó, egyszerű, mindenhol ott vagyok időben, satöbbi, de én igazából nem erre flesseltem rá a legjobban. Érettségi utáni nyáron kezdtem el igazán biciklivel járni a várost és hirtelen felfedeztem olyan dolgokat, amiket a villamosról, metróról, buszról nem láttam.

Budapesten már a metrót is veri a bringa

Nyári melóra száguldottam végig a Nagykörúton (sokszor a villamossínen), éjszaka meg a Szódából, a Tűzraktárból, Szigetről buszozás helyett bármerre mehettem hazafelé a városban. Meleg volt, nyár volt, épp kiszabadultam az iskolai buborékból.

Néztem az épületeket, kötöttségek nélkül új helyeket fedeztem fel, a fák illatát felerősítették a locsolókocsik, iszonyatosan durva varázsa volt az egésznek. Felfedeztem a környezetet, amiben már majdnem 20 éve éltem, de nem eléggé ismertem. A ma már nem létező Ferenciek terei alagút mellett eldugott Párisi udvar megtalálása például egy ilyen véletlen ámuldozás volt. Emberekkel tudtam kontaktolni úgy, hogy nem voltam rákényszerítve. A villamoson nem úszod meg, össze vagy préselve idegenekkel. Próbálsz, de nem tudsz menekülni. Autóban viszont teljesen le vagy szeparálva, max összefeszülésből létesítesz kapcsolatokat. Bringán pont a kettő között vagy, de leginkább magadban, szabadon.

Végül hogy lett belőled kerékpáros aktivista?

Nyilván szerettem bringázni, de mindig volt bennem egy ilyen világmegváltó hevület is. A bringázás terjedésének előnyei pont egybevágtak az elképzeléseimmel. 2007-ben László János unszolására beléptem a Magyar Kerékpárosklubba. Megalapítottuk az észak-pesti területi szervezetet, és nagyon sokat melóztunk a kerületeink bringás fejlesztéseiért.

Ekkoriban már tisztán látszott, hogy az utcai mozgalom mellé kell egy szakértői csapat, ahol van például mérnök (az infrastruktúra véleményezéséhez), kommunikációval foglalkozó munkatárs (a szemléletformáláshoz, sajtóhoz). A 2006-os Critical Mass-t már például azzal zárták, hogy gyerünk, lépjetek be a Kerékpárosklubba. Eleinte nem akartam belépni sehova, ma meg már itt ülök, mint alkalmazott.

Mikor lett a szubkultúrából egy népszerű eszköz?

Szokták mondani, hogy először népszerűsíteni kell a biciklizést, hogy a politikusok lássák a lakossági igényt. Pont ez történt: később kezdték el rendszerszinten fejleszteni a bringás közlekedést, minthogy az igény megjelent. Kellett a mindennapos kerékpárt használók kritikus tömege, egy mozgalom és egy szakértő civil szervezet. A Critical Mass és a Kerékpárosklub felfutásának legnagyobb eredménye szerintem, hogy a kezdeti szubkultúrából mainstream lett, már a legkülönbözőbb embereket láthatod biciklin.

2009 elején a Critical Mass.hu-ról ismert emberekkel – a fórumon látott koppenhágai képektől és az újonnan megjelenő nem technikai bringások látványától felindulva – megalapítottuk Cyclechic.hu blogot. Meg akartuk mutatni, hogy bármikor, bármiben, bárhova el tudsz menni biciklivel. Ez a fejlett bringás kultúrákban egy természetes, tök divatos dolog. Színházba, munkába is mehetsz biciklivel – ezt sokan nem is gondolták korábban, de mi példákkal bizonyítottuk. A Cycle chic koppenhágai eredetije 2007-ben indult, hamar bejárta a világot, pár évvel később itthon is a legnagyobb lapok cikkeztek az öltönyös, magassarkús bringás közlekedőkről. Ez se ment volna a web2 nélkül.

Ahhoz, hogy a tömegeket biciklire tudd ültetni, meg kell változtatni bennük a bringázásról kialakult képet.

Az első országos Bringázz a munkába kampány 2008-ban indult, a Cycle Chic is nagyjából akkor startolt. Kb. mindkettő mögött ez volt az alap gondolat…

…és a gazdasági világválság is akkor volt. Sokan úgy gondolják, hogy az volt a legnagyobb motiváló tényező.

Budapesten szerintem ez nem annyira válságreakció volt. A bringás robbanásban nem a szegényebb, hanem a nagyvárosi közép-felső-középosztály megjelenése volt feltűnő. Egyrészt nagyon menő, másrészt meg egy tök jó megoldás volt a mindennapokban. Sok ember felismerte, hogy a 3-6 kilométeres közlekedéséhez egy baromi egyszerű és nagyon jó megoldás a bicikli.

A 2000-es évek elejére már nem lehetett normálisan autóval közlekedni a fővárosban. Állandóan dugó volt. Pont amikor nőtt a bringázók száma, talán a válság és a növekvő benzinár hatására kisebb lett az autóforgalom. Tömegesen viszont szerintem mégis a Vitézy-féle fejlesztések előtti BKV-ről ültek át biciklire. Nagy kérdés amúgy, hogy mikor nő jobban a biciklizési kedv: amikor kevesebben autóznak, vagy amikor már annyira beállt a város, hogy lehetetlen autóval közlekedni?

A Küküvel egyszer beszéltünk róla, hogy a bringás forradalmat egyébként pont a bringázást eleinte nem támogató Demszkyék tehették lehetővé. A 2000-es évek elején leaszfaltozták a kockaköves főutakat, ami a járdák akadálymentesítésével együtt a tömeges bringára ülés alap feltételeit teremhették meg.

Elérte a célját a mozgalom?

Az volt a Critical Mass befejezésének indoka 2013-ban, hogy már elérte az eredetileg kitűzött célját, vagyis hogy sokan bringázzanak. A régi lázadó Critical Mass egy családbarát, széles körben népszerű, vidám, félig hétvégi esemény lett. Érted, a 2005 szeptemberi CM-en amikor az Oktogonhoz értünk, majdnem beleértünk a még az Andrássyn guruló menet végébe, és óriási botrány lett a város teljes leblokkolásából. Még rendezők sem voltak, nem hogy a forgalom átengedése a nagyobb kereszteződésekben.

Az évek során Küküék egyre jobban figyeltek, hogy ne csak egy lázadó csapat, hanem az egész város minél több lakója jól érezze magát, azok is, akik nem vesznek részt. A népszerűsödéssel már nem fért össze a gerilláskodás, viszont ennek köszönhetően robbanhatott nagyot a bringázás.

Akkoriban sokan nem értették, hogy miért szűnt meg a Critical Mass. Az I Bike Budapest egy reakció volt a Critical Mass okozta űrre?

Abszolút keletkezett egy hiány a közösségen belül meg keletkezett egy hiány érdekképviseleti szempontból is. Az a kép, hogy több tízezer ember, a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből egyszerre bringázik, annak súlya van.

Rájöttünk, hogy basszus, ez kell!

Azt találtuk ki, hogy legyen tavasszal egy nagy felvonulás, és helyi demonstrációkat tartunk, ha helyzet van. Utóbbira példa a Bartók Béla út, ahol egy hosszabb érdekképviseleti meló részeként 2016-ban a helyiekkel tüntettünk az utca élhetőbbé tételéért. Tavaly ősszel felfestették a sávok első szakaszát.

Sokszor kérdezik tőlünk, hogy az I Bike Budapest egy fesztivál vagy demonstráció? Mi azt szoktuk mondani, hogy ez egy fesztivál hangulatú demonstráció. A város olyan pontjait érintjük, ahol fejleszteni kéne a bringázást, és közben egy délutánra gyerekektől idősekig bárki szabadon élvezheti a város egy olyan arcát, amilyennek igazából mindenki látni szeretné. Egy tüntetés önmagában nem old meg semmit. Évente visszatérő több tízezer vidám embernek viszont súlya van.

Van miért demonstrálni, de lehet úgy is, hogy nem anyázol közben.

Budapestnek az a célja, hogy 2030-ra 10%-ra emelje a biciklis közlekedési módot választók arányát, de az egész városra vonatkozóan. A belvárosban, a Hungária körúton belül ez sokkal nagyobb számot igényel. Ahhoz, hogy ezt elérjük, még nagyon sok tennivaló van.

Így hekkeld meg a metrópótlást!

Vannak emögött konkrét vállalások?

Tavaly ősszel Kükü (Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke) találkozott Tarlós Istvánnal és Révész Máriusszal (Kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos) és megbeszélték, hogy a Kerékpárosklub ad majd javaslatokat, hogy milyen stratégia alapján kellene elérni a 10%-os célt. A most zajló fejlesztések és útfelújítások tervvéleményezései mellett ezen is dolgozni fogunk a következő félévben.

Emellett viszont azt látjuk, hogy a Lánchíd továbbra sem lesz bringával átjárható…

Abszolút nem úgy néz ki, hogy komolyan tenni akarnának a 10%-os cél az elérésért. 2030 annyira messze van, hogy senki nem lát el odáig, nagyon könnyen lehet évtizedes távlatú vállalásokat tenni. Bécsben 2025-re akarják ugyanezt az arányt elérni, de ők már 7-8%-on vannak. Nagy változás kellene ahhoz, hogy a még nem bringázók biciklire üljenek. Az összes felmérés azt mutatja, hogy szeretnének az emberek bringázni, csak még nem érzik adottnak a körülményeket. Nyilván, aki elkezd biciklizni, rájön, hogy nem is vészes a helyzet, de ahhoz, hogy tömegeket ültessünk át bringára, azt kell látniuk, hogy a város hívogatja őket. Iszonyatosan meg fogja érni, ha ezt meglépik. Elég csak a tisztább levegőre, vagy a mozgás gazdag életmód miatti kevesebb betegszabadságon töltött időre gondolni. És akkor még a várható élettartam növekedéséről nem is beszéltünk. Elég ránézni, mekkora gazdasági és színvonalbeli növekedés volt az utóbbi években humanizált budapesti tereken.

Ki nem akarja ezt?

De, hogy konkrét példákat is hozzak, a pesti rakpartról például tavaly írta meg egy újság, hogy az ígéretek ellenére nem lesz bringasáv, pedig az ingázók mellett a Dunához beígért kapcsolat miatt is szükség volna rá. A Margit-hídtól északra már így, a tervezett bringaút nélkül épült meg a rakpart. Látszik is egy kerékpárút szélességű terület, amivel nem tudtak mit kezdeni. A főpolgármester-helyettes ezt azzal magyarázta, hogy a felső rakparton már van egy bringaút, minek a párhuzamosság. Ez a fura logika nem vonatkozik az autóparkolókra, a forgalmi sávokra és a sétányra, csak a biciklire. A belvárosi szakaszon a felső rakparton sincs kerékpárút, és a Bajcsy Zsilinszky út – Kiskörút vonaláig nincs nagy kapacitású, zavartalanul átbringázható tengely.

Vagy ott a Lánchíd. Ha a felújítása után ugyanekkora autóforgalmat zúdítanak rá, akkor semennyivel sem lesz élhetőbb a belváros. Nem lesz jobb gyalogolni, nem lesz jobb kerékpározni, nem fognak kiülni a terekre. Több ember sem fog átjutni a hídon, hiszen a mérete adott, az autókban pedig főleg egy ember ül, ami helypazarlás. Ha úgy építenek a belvárosban mélygarázsokat, hogy a felszínen ugyanannyi parkoló marad, csak több autónak csinálnak helyet a város szívében.

A külváros-belváros kapcsolat is fontos téma. Csepelre nagyon jó bringasztráda épült néhány éve, de ez az egyetlen. Óbuda vagy Szentendre felé ugyanazon az elavult kerékpárúton mész ki, mint 15 éve. Kőbánya felé szintén. Újpest vagy Rákospalota felé az Árpád híd környékén történt némi fejlődés (például a Moszkva sétány, amit szeretek), de külsőbb szakaszokon ugyanaz a helyzet, mint régen. Dél-Pest felé a Soroksári út busz-kerékpársávja vagy a Gyáli útnál lezárt aluljáró a választék. Zugló és Kelet-Pest felé épp most akarja a Liget Projekt beszántani a még télen is több száz embert kiszolgáló Olof-Palme sétányt. Szóval nem csak a szép kilátás miatt lett ez az I bike Budapest útvonala.

Persze lesznek fejlesztések, de nem mindegy, milyenek. Most zajlik 8.3 milliárd forint bringás beruházás tervezése, és néhol minden más szempont fontosabbnak tűnik, mint amire az uniós pénzt költenünk kéne.

Térjünk is vissza az I Bike Budapesthez. Hogyan néz ki egy ilyen felvonulás megszervezése?

Már ősszel elkezdek gondolkodni, mit lehetne változtatni a következő felvonulásra, januárban pedig elkezdődik az útvonaltervezés. Nem megy korábban, mert csak akkor kezdjük nagyjából látni, hogy a felvonulás idején milyen utak lesznek lezárva Budapesten, és mik a fő ügyek. Télen egy kérdőívben várjuk az előzőn résztvevők értékelését a felvonulásról. A sok pozitív visszajelzés mellett hasznos javaslatokat is kapunk, amiket igyekszünk beépíteni.

Az útvonaltervezés során egy csomó ötletet elvetek, majd átküldöm a legjobbakat Kükünek, aki sokszor egyből visszadobja. 9 év Critical Mass után olyanokra tudja felhívni a figyelmet, ami szerintem senkinek nem tűnne fel. Végiggondoljuk, hogy merre hogyan érintjük a tömegközlekedést, hol milyen torlódást okozunk a menetben és másoknak. A kész útvonalhoz írunk rendezői feladatokat az önkénteseinknek. A terveink simán bedőlhetnek, 3 éve például egy rendőr a megbeszéltekkel ellentétben nem hagyta, hogy kiengedjük egy utcából az autókat, ami miatt fél Erzsébetvárost két órára körbezártuk.

Egy demonstráció, de főleg egy márka reklámjául szolgáló futóverseny esetén simán órákra leállítják a közlekedést. Ehhez képest a Kerékpárosklub a saját felvonulását korlátozza mások érdekében, de még így is kapjuk néha az ívet a sajtótól vagy egyes megmondóemberektől. A tömegközlekedést, a nagy csomópontokban az autókat, a gyalogosokat szinte minden zebrán átengedjük. Emiatt olykor épp nem tudunk arra vonulni, amerre igazán szeretnénk, de hosszú távon így is megéri. A felvonulók szerencsére tök jó fejen állnak az egészhez, és vidám integetés van a leállásokból is. Az önkéntes rendezőink pedig a világ legjobb fej emberei, hogy segítenek ebben.

Idén először dobták vissza az útvonaltervünket. Baromi jót találtam ki a kerékpársávra váró Rákóczi úttal, Nagykörúttal és Erzsébet híddal, Kükünek is tetszett. Aztán a rendőrszékházban a korábbi évekkel ellentétben BKK-sok, rendőrök és a Közút munkatársai ültek körbe, és másfél órás vita után inkább új útvonal tervezésével jöttem el. Több éves gyakorlat ellenére sem látták biztosítottnak, hogy zavartalanul átengedjük a metrópótlót. De igazából nem is baj, a mostani útvonal talán a legjobban végigtekerhető lett az utóbbi években, és nagyon sok kreatív ötlet született a közösségben a felvonulás megújítására.

Ezt fontosnak tartod?

Lehet, hogy túlparázom, de szerintem fontos frissülni. Sok célcsoport van, sokaknak elölről kell elmondani, hogy bringázni jó. A barátnőm remek ötlete volt például az I Bike Mini. Teljesen beletrafált abba az igénybe, hogy a kisgyerekes családoknak túl hosszú a teljes felvonulás. Ezért nekik a Liszt Ferenc téren külön gyülekezőt tartunk 15:30-kor, és a menet elejéhez csatlakozva, saját rendezői gárdával, saját sávban jöhetnek ki a Városligetbe.

Mi lesz még?

Például zenészek útközben a Bridge szervezésében. Szerintünk egy jó városban szívesen töltesz időt az utcán, hiszen nem motorzaj, hanem például zene tölti be a tereket. Sokan mondták, hogy szeretnének több programot, így most lesz egy kisebb afterparty is.

A Kerékpárosklub fotósa egyik barátjával felajánlotta, hogy az Én és a biciklim mintájára bringás portréfotózást tartanak a bringaemelés előtt és után. Vagy ott lesz a Cargonomia teherbiciklis és mutáns felvonulása, akik épített bicikliszörnyekkel tekernek végig, amiket a Ligetben ki is lehet próbálni.

A társadalmi szolidaritást népszerűsítő Budapest Bike Maffia szörppel és zsíros kenyérrel készül, a RideKálmánnál pedig leadhatod még működő, de már felesleges alkatrészeidet, amikből ő adománybringát épít rászorulóknak.

A Kerékpárosklub standjánál bárki megismerheti a budapesti bringás ügyet, kérdezhet, javasolhat, megtudhatja, min dolgozunk kedvenc városrészében.

Fontos ugyanakkor, hogy nem passzív résztvevőket várunk egy vurstliba. Nagyon jól működött eddig is, hogy a felvonulók maguktól hoztak zenét, piknikcuccot, sokan jelmezekbe öltöztek, és egy igazi bringaünnepet varázsoltak Budapestre. Zenével azért mi is készülünk, a Dub Phase hangfalaiban Turiszt, Nixon, Köyök és Gumilap játszanak majd, este pedig a Cargoblaster zenélő teherbicikli adja az afterpartyt.

És ne felejtsük el a hollandokat! Az új nagykövet nyitja meg a felvonulást, amivel 10. éve lesz, hogy a világ top kerékpáros nagyhatalma a magyar biciklis fejlődést támogatja. Sokat tanulunk a várostervezési példáikból és várospolitikai döntéseikből.

Miért jó szervezőnek lenni?

Remek érzés. Tök szórakoztató módon lehet tenni egy jobb Budapestért. Egy szuper, éveken keresztül is aktív közösség részeként tízezer embert vezethetsz fel a város jobb sorsra érdemes, mégis legszebb részein, hogy jobb legyen itt élni. Ez nem egy felülről szervezett one man show, több száz ember rakja össze, amit magával hoz, amit tenni tud és szeretne. Nélkülük ez nem működne. Nem hiszek abban, hogy ezt pénzzel kiválthatnánk. Sőt, szerintem minden közösségiből kommersszé alakult kezdeményezés egy idő után elhalt vagy önmagával ellentétes irányt vett a város utóbbi 10-15 évében.

Ritka és értékes dolog, hogy több száz különböző ember össze tud fogni egy jó ügyért akár egész évben, vagy egy nap tízezer emberrel a város legszebb pontjain.

Rendben, kitaláltátok az útvonalat, mi következik utána?

Átnézzük a kérdőíveket, kitaláljuk az újdonságokat. Beszélgetünk régi önkéntesekkel, külsősökkel, a csatlakozó szervezetekkel, ki, mit hogy gondol, miben segítene. A grafikussal plakátterven és pólómintán agyalunk, nyomdával egyeztetünk, idegeskedek, hogy megint csúszni fog az önkéntes feladatkiosztó gyűlés. Kis dolgokból nagy lemaradások lehetnek, ami miatt akár kevesebb felvonuló jön el.

Az igazi roham márciusban kezdődik. Ekkor hirdetjük ki az útvonalat és az időpontot, kitesszük a Facebook-eseményt. Terveink szerint március végén tartunk egy aktivista gyűlést. Innen több mint száz jófej, lelkes fiú és lány a város bringaboltjaiba, szórakozóhelyeire, iskoláiba, egyetemeire, munkahelyeire visz plakátokat. Azt is bevállalják, hogy ki, mikor, hol oszt matricát a bringás közlekedőknek.

Aztán jön a felvonulás lelkét jelentő rendezők feladatainak összeírása és koordinálása. Első évben egyedül én találtam ki az összes rendezői feladatot, így még utolsó éjszaka is írtam, otthon nyomtattam, vagdostam. Ez nem volt valami jó módszer. Tavaly Fadgyas Bence barátom is beszállt, aki évek óta szakaszvezetőként irányítja egy csapat rendező munkáját. Bencével 2017-ben már majdnem két héttel a felvonulás előtt kész voltunk a feladatok összeírásával. Idén valószínűleg jóval korábban térképen lesznek a feladatok, és a rendezői jelentkezést is egyszerűbbé és vonzóbbá tesszük. Én közben rádiókban, tévékben, újságokban nyilatkozok, és hetente kétszer idegbajt kapok valami miatt.

Nagyon fontos, hogy mindig új embereket tudjunk bevonni. Szerencsére sokan értik, miért vagyunk itt, és miért úgy dolgozunk, ahogy. Nekem pedig jó, hogy nem kell mindenbe beleszólni, bár ez sokszor kicsit nehéz is 😀

Hány ember szükséges egy jó felvonulás megszervezéséhez?

400 emberre van szükségünk. Minden zebránál, minden sarkon, sokszor a menet szélénél kellenek emberek. Oké, hogy a rendőrök is kijönnek forgalmat irányítani, meg utakat lezárni, de sokszor mégis mi tereljük az autóvezetőket, magyarázzuk el a turistáknak, hogy merre menjenek inkább. Nélkülük ez nem működne. A felvonulást szakaszokra bontjuk, amikre szakaszvezetőket nevezünk ki. Ők az oda beosztott rendezők munkáját koordinálják.

Szerencsére nagyon sok visszatérő rendező jelentkezik, miközben folyamatosan jönnek újak. Ennek ellenére 2 héttel a felvonulás előtt mindig bepánikolunk, hogy még nincs meg a kellő létszám. Hírlevelekben, Facebookon, ahol csak tudunk, kommunikálunk, de egyszer minden évben majdnem lefújjuk az egészet.

Tényleg volt olyan, hogy a kevés önkéntes miatt veszélybe került a felvonulás?

Szerencsére általában túlreagáljuk, valahogy mindig összejön a kellő létszám. Ahogy mindenki pont határidő előtt adja le a melóját, ugyanígy van ez a jelentkezéssel is – az utolsó napokban még sokan beesnek. Fontos, hogy időben jelentkezzenek, így könnyebben tudunk megtervezni mindent. Légyszi, ne tegyétek ezt velünk, jelentkezzetek időben itt!

Mi történik a felvonulás napján?

A felvonulás előtt három órával van a rendezők eligazítása, de a szakaszvezetőkkel mi még korábban találkozunk. Egyébként elképesztően jófejek, hogy odajönnek és az egész napjukat rászánják erre! Felvonulóként megebédelsz, fetrengsz még egy kicsit, aztán kijössz. Ők meg jönnek, hozzák a szendvicseket, a vizet, és nyomják. Tök jó arcok. A start előtt aztán minden rendező feláll a menet elejére, és a posztja előtt kicsivel előteker, és elfoglalja a helyét. Aztán a menet végéhez csatlakozva letekerik az útvonalat. Beérkezésükkor ők kapják a legnagyobb tapsot. Persze a bringaemeléssel nincs vége. Tavaly már otthon voltam, és majdnem elaludtam, amikor beugrott, hogy sajtóközleményt kellene írnom.

Hogy lehet elérni azt, hogy ne csak fesztiválként tekintsenek az emberek a felvonulásra, hanem valóban többen is kapjanak kedvet a bringázásra?

Szerintem kedvet kapnak egy fesztiváltól, ahol másképp látják a várost és ott van körülöttük egy csomó ember, akik mind példák arra, hogy lehet bringázni. Aztán amikor tízezer emberrel bringát emelsz, akkor szerintem van egy olyan érzés, hogy:

„Ez az, itt vagyok, Budapest végre az enyém is!”

Azt szeretnénk, hogy Budapestet gyerekektől idősekig, gimnazistától vezérigazgatóig bárki érezhesse magáénak biciklin. Aki már bringázik, szerintem ismeri ezt az érzést. Egy ilyen felvonuláson egy délutánra meglátod az ideális várost, és egy óriási löketet kaphatsz az első hétfői tekerésedre. Ha pedig már hétköznap is bringázol, akkor tudod, hogy te teszed jobbá a következő utazást magadnak és másoknak. A felvonulás utáni hétfőn csomó embert látok I bike Budapest pólóban bringázni. Mindig vigyorgunk egymásra.

Az I bike Budapest azonban nem csak egy felvonulás, hanem a Kerékpárosklub egész évben aktív mozgalma, amihez bárki csatlakozhat. Sok olyan programunk van, ami segíti a bringára váltást. Idén újraindul az országos Bringázz a Munkába kampány, ami konkrétan arról szól, hogy embereket rávegyünk a hétköznapi tekerésre.

A háttérben pedig azért túlórázik a Kerékpárosklub mérnöke a helyi önkénteseink, tagjaink segítségével, hogy gyerekektől idősekig mindenkinek vonzó és elérhető opció legyen a bringás közlekedés. Szeretnénk, hogy a felvonulás résztvevői jövőre már kényelmesebben bringázhassanak, de még fontosabb, hogy új emberek csatlakozhassanak a már tekerőkhöz. A népszerűsítés és a vonzóbb utakért folyó harc egyszerre hatásos igazán, és kell hozzá a közösség.

Mit gondolsz, mikor fognak komoly problémát jelenteni Budapesten a bringás dugók?

Március és október közt már most is vannak bringás dugók. Nagyon sok régi bringautat kinőtt a tömeg, sokan pedig a tömött utakról a járdákra szorulnak. Egyre nagyobb káosz lesz addig, amíg a város az autóvezető kisebbség érdekeit helyezi az előtérbe a nem autózó többséggel szemben. Biciklivel persze mindenhol elférsz, de egy dugóban álló villamossal mit csinálsz?

Nem véletlenül mennek le annyian az úttestre a bringautakról. A budai rakparton például májustól már nem tudsz előzni csúcsidőben. Budapesten lassan a kötelezően használandó bringás infrastruktúra fogja gátolni bringázás fejlődését, ahol pedig nincs semmi – mint a Nagykörúton – ott a városlakók elképesztő egymásra figyelésére van bízva, hogy ne legyen botrány. Ez talán nincs messze, mert a budapestiek szeretnének bringázni, és egyre többen fel fogják ismerni, hogy a kerékpár számukra jó megoldás.

Addig is folytassuk a melót, és legyünk egymással türelmesek.